Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Szerződést bontott az Igazságügyi Minisztérium azzal a céggel, amellyel a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara informatikai átvilágítására szerződött, és amelyről kiderült, hogy tulajdonosa az IM államtitkárának volt üzlettársa.
Hétfőn derült ki, hogy az IM olyan céget bízott meg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara informatikai átvilágításával (amelyre épp az összefonódások és visszaélések miatt volt szükség), amelynek tulajdonosa, Antolik Gyula nem sokkal korábban még Patyi Gergely államtitkár üzlettársa volt. A cég ráadásul mindeddig igen csekély árbevétellel rendelkezett, az IM azzal indokolta a megbízását, hogy Antolik Gyula személye, tapasztalatai miatt választották a MainSoft Kft-t.
A Magyar Nemzet kedden úgy értesült: a minisztérium szerződést bontott a céggel. A lap úgy tudja, a cég vezetője maga kezdeményezte a szerződés felbontását, miután kiderült, hogy egy másik cégben még januárban is üzlettársak voltak Patyi Gergellyel, az IM államtitkárával. A szerződést közös megegyezéssel szüntették meg, és az informatikai átvilágításra új társaságnak fog megbízást adni a minisztérium.